A két barát: Ronaldo és Rooney
„A világbajnokság jobb futballistává tett. Játékosként sokat változtam az utóbbi időben, ezt nagyban köszönhetem annak a rengeteg munkának, amit Sir Alex Fergusonnal és Carlos Queiroz-zsal végeztem az edzéseken” – mondta a portugál szélső a városi napilapnak, a Manchester Evening Newsnak.
Cristiano Ronaldo az elmúlt időszakban tapasztalt fejlődés eredményét nem tartja „végállomásnak”, kitartóan gyakorol azért, hogy javítsa teljesítményét.
„Felnőtt játékosként akarok játszani a pályán, olyan szeretnék lenni, aki nem ismeri a félelmet, s nem kételkedik saját tudásában. Természetes akarok maradni, fejlődni szeretnék, hogy még jobb labdarúgó lehessek. Az utóbbi időszakot igazi fejlődésnek nevezhetem” – jelentette ki a manchesteri közönség egyik legnagyobb kedvence.
Cristiano Ronaldo az interjúban nem tért ki arra, hogy esetleg Spanyolországba igazolna, pedig erről az elmúlt hetekben rengeteget cikkezett a sajtó. Arról viszont ismét beszélt, hogy ösztönzőleg hat rá, amikor az ellenfél szurkolótábora „kipécézi”.
„Az emberek egy része azt hiszi, hogy színészkedek a pályán, s ezért nem választottak a világbajnokság legjobb fiatal játékosának. De ez nem érdekel, együtt élek ezekkel a kijelentésekkel. A kritikusok viszont észrevehetnék, hányszor rúgnak belém a mérkőzéseken. A közönség reakciója ugyanis azt jelenti, hogy félnek tőlem, mert jó játékos vagyok. Az embereknek fel kell ismerniük, hogy az utóbbi időben megváltoztam, felnőttem” – tette hozzá Cristiano Ronaldo.
A portugál szélső egyébként a világbajnokság óta „élvezi” az angliai drukkerek egy részének ellenszenvét, a negyeddöntőben ugyanis kikacsintott saját kispadjára Wayne Rooney kiállítása után. Manchesteri csapattársa néhány napig ellenségként tekintett Ronaldóra, de mára nagyot változott a helyzet.
„Óriási barátok vagyunk, azok is voltunk. Ez a mostani szezon is bizonyítja, az együttműködésünk. Mintha testvérek lennénk! A világbajnokságon történt események pedig csak megerősítették a kapcsolatunkat” – zárta mondandóját a világ legjobb labdarúgói közé sorolt Cristiano Ronaldo.