Arabok után amerikaiak
Szerkesztő_1 2007.02.03. 12:09
Mozgalmas napokat élnek a Liverpool szurkolói: a héten új vevőjelölt jelent meg a színen, ráadásul a csapat szombaton az Everton elleni derbivel nyitja a hét végi fordulót.
Steven Gerrard a Pool emblémája Egészen keddig úgy festett, a Dubai International Capital nevű cég lesz a Pool új többségi tulajdonosa, mígnem a decemberben egy ajánlattal már elbukó George Gillett Jr. újra bejelentkezett. Erre fel a már a liverpooli könyveket is átnéző arabok a kedd esti, West Ham elleni bajnokira menet egy londoni szállodába rendelték a „vörösök” vezérkarát, és közölték: fogadják el az ajánlatukat most azonnal. Az ultimátum visszafelé sült el, David Moores elnök és Rick Parry vezérigazgató nem volt hajlandó nyomás alatt dönteni, mire másnap az arab konzorcium közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy nem tárgyal tovább.
George Gillett Jr. tavaly azzal húzta ki a gyufát a drukkereknél, hogy az üzleti tervében szereplő új stadionban az Everton lett volna a Liverpool társbérlője. Most annyival jobb a Montreal Canadiens kanadai jégkorongcsapat tulajdonosának megítélése, hogy csatlakozott hozzá a dollármilliárdos Tom Hicks, aki a Dallas Stars hokicsapata mellett a Texas Rangers baseballgárdájába is hatalmas összeget fektetett. Ha minden a mostani terveknek megfelelően alakul, március közepére a Liverpool lesz a harmadik angol klub, amelynek amerikai irányítója van: a Manchester United a Glazer família, az Aston Villa pedig Randy Lerner tulajdona.
|