fotó: Reuters
Julio Baptista sarkáról pattant saját csapata hálójába a labda
Londoni rangadóra került sor a ligakupa második elődöntőjében. Kedd este a Chelsea már bebiztosította a döntőbejutást, miután elbúcsúztatta a negyedosztályú Wycombe Wandererst.
A Tottenham és az Arsenal azonban még csak az első meccsére készülődött. A találkozó 15 perces késéssel kezdődött, mivel az Ágyúsok késve érkeztek meg a White Hart Lane-re.
Jól kezdett a Tottenham: Berbatov előbb kihagyott egy helyzetet, de a 12. percben már kihasznált egy védelmi megingást. Almunia és Touré egymásra várt, mindketten a másiknak akarták hagyni a labdát, a bolgár támadó közéjük ugrott, és a hálóba fejelte Lennon beadását.
Berbatovot néhány perccel később le kellett cserélni, Robbie Keane váltotta a támadót. A Tottenham lendülete azonban nem tört meg, két perccel később sikerült megduplázni az előnyt: Huddlestone szabadrúgása után Dawson átlépte a labdát, és a játékszer a meglepett Julio Baptista sarkáról a saját kapujába pattant.
A második játékrész eleje Arsenal-fölényt hozott, a 64. percben sikerült is a szépítés: az első félidőben még öngólt vétő Julio Baptista ugyan elvesztette az egyensúlyát, de végül a kapuba küldte a labdát.
Sőt, a 77. percben a brazil játékos ki is egyenlített: a lesre játszó védők között Hoyte elfutott a jobb oldalon, a kifutó Robinson mellett középre passzolt, Julio Baptista pedig értékesítette az átadást.
A második félidőben munka nélkül lévő Almuniára is szükség volt ahhoz, hogy ne vegye vissza a vezetést a Tottenham, a spanyol kapus szépen mentette Defoe lövését. A két csapat 2-2-es eredménnyel várhatja a visszavágót.
Tottenham-Arsenal 2-2 (Berbatov 12., Julio Baptista 20.-öngól ill. Julio Baptista 64., 77.) |