A sokaknak ellenszenves Savage idén már nem játszhat
A Rovers vezetőedzője nem sokkal a mérkőzés után még bízott játékosa gyors gyógyulásában. „Hallottuk a híreket a korházból, hogy eltört Robbie lába, de azt még nem tudjuk milyen súlyos a sérülés” –nyilatkozta Mark Hughes.
A Blackburn Rovers honlapján ma megjelent információk szerint viszont a sérülés olyan komoly, hogy a válogatott játékos már nem léphet pályára az idei szezonban.
Óriási szerencsétlenség ez a játékos számára és a mi számunkra is, Savage nagyon jól játszott az idén” –sajnálkozott a tréner, majd hozzátette: „Nem láttam az esetet csak másoktól hallottam mi történt, majd megnézem a videofelvételeket. Remélem nem történt semmi alattomosság, és csak két kemény srác szerencsétlen ütközéséről van szó”.
Az eset érdekessége, hogy Dermot Gallagher, a mérkőzés játékvezetője nem látta szabálytalannak a belépőt.
A Blackburnnek nincs szerencséje a napokban. Szombaton a csapat holland hátvédje Andre Ooijer szenvedett hasonló sérülést a Manchester City elleni találkozón.